Orbán Viktor magányos páriából lassacskán mainstream lesz, s kint, a „kávézóban” dőlnek majd el a fontos dolgok
Minden újítónak ez a sorsa akár tudományos, akár művészeti, akár politikai, akár vallási téren. Ungváry Zsolt írása.
Az ET emberi jogi biztosa óva intette az európai országokat a menedékkérőket segítő NGO-k munkájának akadályozásától.
Óva intette az európai országokat a menedékkérőket segítő civil szervezetek munkájának akadályozásától kedden az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, mondván, hogy a hatóságoknak inkább együtt kellene működniük ezekkel. „Elismeréssel adózom azon személyek és nem kormányzati szervezetek előtt, amelyek kiállnak a menedékkérők és a menekültek emberi jogaiért” – írta Dunja Mijatovic a menekültek szerdai világnapja alkalmából kiadott nyilatkozatában.
Leszögezte, hogy súlyos aggodalommal tölti el ezen szervezetek tevékenységének szigorúbb korlátozása, a fokozódó nyomásgyakorlás Európában. Hangsúlyozta, hogy az érintett NGO-knak egyre inkább szembesülniük kell „a munkájuk ellehetetlenítését célzó adminisztratív terhekkel, illetve a félrevezető és ellenséges politikai retorika megbélyegzésével, sőt büntetőeljárásokkal is”.
(MTI)